Rólunk

Bemutatkozás

Az együttes jelenlegi formájában 2016-ban látott napvilágot, Veszprém városában. Célunk, hogy igényes és egyedi hangzást hozzunk létre, ötvözve a modernebb zenei vonalakat a soul és funky elemeivel. Az együttesnek 2017-ben a III. Balatonfűzfői Utcazene Fesztivál szakmai zsűrije I. díjat adományozott, 2018-ban pedig bemutatkozhattak a veszprémi Rozé Rizling Jazz és Bornapokon is. A zenekar énekese számos zenei elismerést tudhat magáénak, többek között 2015-ben a Starfactory országos tehetségkutató verseny közönségdíját, emellett pedig a Pannon Unifest nemzetközi összművészeti fesztiválon 2015-ben II. helyezést, 2016-ban I. helyezést, 2017-ben pedig Arany minősítést, valamint különdíjat is kapott.

A zenekar tagjai:

Repertoárunk főként hasonló stílusú, külföldi zenekarok által előadott dalok feldolgozásából áll, a pörgős, groove-os lüktetéstől a lassabb, melankolikus dallamokig (Bruno Mars, Stevie Wonder, Incognito). Az énekes dalok mellett nagy hangsúlyt kapnak az instrumentális feldolgozások is, ahol a hangszerek teljes összhangját helyezzük előtérbe (Tee, Marcus Miller). Ahogy az általunk előadott dalok, a zenekar tagjai is igen sokrétűek. Csapatunk egytől egyig széleskörű zenei múlttal rendelkezik, többféle zenei műfajt képviselve. Tagjaink között többen is foglalkoznak a zene oktatásával egyénileg vagy zeneiskola keretein belül, vagy éppen a színfalak mögött kísérnek végig egy színházi előadást. Énekesünk az évek során több stílusban is szerzett tapasztalatot, mint például a rock, a musical, a pop vagy a klasszikus ének terén is. Basszusgitárosunk 16 éves kora óta tépi a húrokat, ahogy billentyűsünk, gitárosunk és szaxofonosunk is számos zenekarban bizonyított már. Külön-külön tehát mindenki érezte már magán a színpad fényeit, így az egyedi tapasztalatokat és célokat egyesítve jöhetett létre egy új, közös irányzat, a Soul and Emotion.

Egy kis ízelítő